2014. január 26., vasárnap

Cégalapítás Görögországban



            Görögország egész Európa számára egy közkedvelt ország úgy üzleti téren, mint turisztikai téren is, hiszen már 1981 óta tagja az Európai Uniónak, illetve 2002 óta már euróval is lehet fizetni az országban.
            Bár a vállalkozások számára megjelennek különböző nehézségek, az ország arra igyekszik, hogy ezen változtasson. A külföldi személyeknek számos olyan előírást kell betartaniuk, melyekkel máshol még nem találkoztak. 

            Társasági formák
            Görögországban 5 főbb társasági forma található meg:
        -          Korlátolt Felelősségű Társaság
        -          Részvénytársaság
        -          Betéti Társaság
        -          Fiókiroda
        -          Külföldi cég telephelye

Külföldi cég telephelye
A külföldi cég telephelye egy számunkra, és sok más ország számára is újdonság. Ezt a társaságot teljes mértékben a külföldi cég birtokolja. Az alapításához szükséges az anyavállalat alapító okirata, az igazgatótanács döntéshozataláról szóló jegyzőkönyv, mely a társaság létrehozásáról szól, felhatalmazás az ügyvezetőnek, közjegyzői okirat, mely bizonyítja az anyavállalat tisztességes működését, az anyavállalat jegyzett tőkéjét igazoló dokumentum, valamint e dokumentumok hivatalos görög fordítása.

Korlátolt Felelősségű Társaság
Görögországban egy Kft akár egyszemélyes formában is megalapítható, ám a minimum alaptőke értéke 18 ezer euró. Az alapítás előtt be kell fizetni az adóhivatalhoz, egy társaságalapítási adót, mely az alaptőke 1%-át jelenti. Az ügyvezetők kell, rendelkezzenek görög adószámmal. Ha ezek megvannak, akkor a cégbíróságnál és az illetékes kamaránál is be kell jelenteni a céget.

Részvénytársaság
Ezen társasági forma esetében már nem elegendő mindössze egyetlen alapító személy, és az alaptőkéhez is minimum 60 ezer euró szükséges.
A tagok felelőssége a részvényeik értékéig terjed ki. Az alapítás az alapító okirat közjegyző általi hitelesítésével kezdődik, majd az alapítási adó és a hitelesített okirat adóhatósághoz való benyújtásával folytatódik. Érdemes több cégnevet kitalálni, mivel a Görög kereskedelmi és Iparkamara vissza is utasíthatja a kiválasztott nevet. Az alapító okirat létrejöttétől számítva, az alapítónak 1 hónapja van befizetni az alaptőkét, illetve két hónapja arra, hogy megválassza az igazgató tanácsot, ellenőrző bizottságot és könyvvizsgálót. 

Betéti Társaság
Ezt a társaságot már mondhatni, hogy senki nem használja Görögországban, de azért a jogszabályokban megtalálható.

Fiókiroda
Egy fiókirodához a következő iratok szükségesek: anyavállalat alapító okirata, az anyavállalat határozata a fiókiroda létrehozásáról, az ügyintéző felhatalmazása (közjegyző által hitelesítve), az anyavállalat jegyzett tőkéjét igazoló dokumentum, valamint egy kamarai igazolás a tisztességes működésről, valamint egy ünnepélyes szándéknyilatkozatra a görögországi tevékenység megvalósításának elfogadhatóságáról.

Adózás Görögországban
Az Általános Forgalmi Adó 19%, viszont az élelmiszerekre, gyógyszerekre, elektromos áramra és szállításra 9%.
A személyi jövedelemadó sávonként változik 0 és 45% között az alábbiak szerint: 12 ezer euró jövedelemig 0%, 12-16 ezer euró közötti jövedelem esetén 18%, 16-22 ezer euró között 26%, míg 26 és 32 között 32%, 32 és 40 ezer között 36%, 40 és 60 ezer euró között 38%, 60 és 100 ezer euró között 40%, 100 ezer euró jövedelem fölött pedig 45%.